"Szavai mintha tőrként hatoltak volna szívembe… olyan érzés
volt ez, melyet már rég nem éreztem. Hang nem jött ki torkomon, csupán némán
ültem, míg szemeimbe könnyek nem szöktek. A forró cseppek egyre jobban
felmelegítették arcomat, de éreztem, hogy eközben jéggé válik bennem valami, vagy
már meg is halt egy részem. Abban a pillanatban mikor hosszú idő múlva újra
megnyíltam… neki… tudtam, hogy inkább csendben hallgatnom kellett volna, s
mosollyal arcomon hazudni neki, mint ahogy tettem oly sokszor. De egy gyenge
pillanatomban, mikor úgy éreztem szavai erőt adnak nekem, az álarcom utolsó
darabkája is lehullott, s én igazi, puszta valómmal álltam elé. Aznap új
elhatározásra jutottam. Erősen magamhoz öleltem porba hullt álarcom romjait, s
egy erősebbet, áthatolhatatlant készítettem belőle a fájdalom segítségével. Így
már örökké tudok mosolyogni arra az emberre, ki összetörte szívemet, s kit
mégis a világon mindennél jobban szeretek. Feladva reményeimet, melyek álmomhoz
kötöttek. Törékeny porcelánbabaként élni napról-napról, mely egy újabb teher
alatt összeroppanhat, s feltárulna a megfestett külseje alatt, üres valója, de
arcáról így sem tűnne el a mosoly, hisz végre örülne, hogy nem kell többé egy
hamis arc mögé rejtőzve élnie."
Viszont, ha szerette, miért hazudott neki folyton? A hazudozás nem vezet sehová.
VálaszTörlésAzért hazudott, mert nem akarta elveszteni a számára oly fontos személyt.
VálaszTörlésLehet félreértettem az előbb. Ez egy visszautasításról szól?
VálaszTörlésIgen arról.
VálaszTörlésDe mégsem veszítette el, ugye? Mellette maradt végülis barátként.
VálaszTörlésIgen mellette.
VálaszTörlésÉs a visszautasítás után hogy viselkedett a másik fél? Annyi kiderült, hogy szerette annyira a másikat, hogy nem távolodott el tőle. Habár elég nehéz lehetett mindkettejüknek. Egy ilyet ritkán él túl egy baráti kapcsolat, mert gondolom azok voltak.
VálaszTörlés