"Az idő már lassan őszbe fordult, a fák végeláthatatlanul hullajtották rozsdavörös leveleiket. A hűvös szél olykor-olykor felkapott egyet, s táncra hívta ebben a szomorú időben, hogy aztán újra mozdulatlanul várhassák az elkerülhetetlen véget. A csendet csak az avar ropogása törte meg lábaink alatt. Szótlanul véstem magamba a pillanatot, melyet veled tölthettem. A mosoly arcodon újra és újra tőrként hatolt szívembe, lágy szavaid melódiája időről-időre betöltötte a köztünk lévő teret. Úgy tettem mintha nem lennék tisztában az igazsággal. Csak ha egy rövid ideig is, de ebben az álomvilágban akartam létezni. Egy olyan világban ahol nem kell félnem, hogy szó nélkül eltűnsz szemeim elől. Távolodó alakod látványa örökre emlékezetembe vésődött. „Még találkozunk.” mondtad nekem, s kisétáltál az életemből. Egy újabb ígéret olvadt semmivé a lemenő nap sugaraiban."