"Az
idő már lassan őszbe fordult, a fák végeláthatatlanul hullajtották rozsdavörös
leveleiket. A hűvös szél olykor-olykor felkapott egyet, s táncra hívta ebben a
szomorú időben, hogy aztán újra mozdulatlanul várhassák az elkerülhetetlen
véget. A csendet csak az avar ropogása törte meg lábaink alatt. Szótlanul
véstem magamba a pillanatot, melyet veled tölthettem. A mosoly arcodon újra és
újra tőrként hatolt szívembe, lágy szavaid melódiája időről-időre betöltötte a
köztünk lévő teret. Úgy tettem mintha nem lennék tisztában az igazsággal. Csak
ha egy rövid ideig is, de ebben az álomvilágban akartam létezni. Egy olyan
világban ahol nem kell félnem, hogy szó nélkül eltűnsz szemeim elől. Távolodó
alakod látványa örökre emlékezetembe vésődött. „Még találkozunk.” mondtad
nekem, s kisétáltál az életemből. Egy újabb ígéret olvadt semmivé a lemenő nap
sugaraiban."
Nagyon szép, viszont szomorkás. Hiszem, hogy még találkozni fognak.
VálaszTörlésKöszönöm. :) Szeretnék én is hinni ebben.
VálaszTörlésViszont nem értem, miért nem marasztalta? Nem tudom, kik ők. Barátok, szeretők? Mert, ha szeretik egymást, sose szabadott volna elengedniük egymást.
VálaszTörlésVannak dolgok amiken nem tudunk változtatni és muszáj elfogadni őket. Talán ezért nem marasztalta. :)
VálaszTörlésLehet, hülyének fogsz tartani, de én nem hiszek ebben. Ha én szeretnék valamit, akkor az utolsó leheletemig küzdök érte. Mindenen lehet változtatni, ha nagyon akarjuk, a halálon nem, de az még úgyis sokára lesz, és ki törődik vele?
VálaszTörlésAz emberek egy része inkább lemond a saját boldogságáról a másiké érdekében.
VálaszTörlésEz rendkívül romantikus elképzelés, de butaság. Honnan tudná, hogy aki elment, nem lett volna vele boldog? Az írásból nem derül ki, hogy miért nem jött vissza, de lehet, hogy azért, mert nem érezte, hogy szükség van rá. Mi van, ha ő is azt hitte, hogy a másik boldogabb lesz nélküle? És ezért mindketten jól bebukták. :( Háttér nélkül bármire lehet gondolni.
VálaszTörlés