Ma elgondolkodtam pár dolgon, többek között az álmokról... remélem egyszer sikerül az enyémet elérnem és elfognom egy lepkefogóhálóval~

"Az álmok sokfélék lehetnek. Egyesek felemésztik az embert, miközben egy életen át üldözzük őket, egyesek melegséggel árasztanak el, s vigasszal, míg mások ott vannak szemeink előtt, de mégis oly messze, vagy egyszerűen csak nem vesszük észre őket, s olykor néha félreértjük. Az álmok olyan megfoghatatlan lények, melyek az idővel változhatnak, s ha esetleg elkapjuk őket két kezünkkel, abban a pillanatban eltűnnek, s helyükre egy újabb kerül. Ilyenkor pedig elgondolkodunk, hogy igazi álom volt-e az egyáltalán, mit eddig kergettünk."

Újból köszönettel tartozom a lányoknak! :) Ha esetleg valakit érdekelne, itt a velem készült interjú is, egy kicsit jobban megismerhettek. :)

http://lendulet5.webnode.hu/news/interju-bozsanyi-biankaval/

Tegnap olvastam egy történetet, ami érdekes módon eléggé megragadt bennem, vagyis azok az érzelmek amelyek áthatották az egészet. Így hát muszáj voltam kiírni magamból~

"Ahogy ott feküdtem melletted, sok minden kavargott a fejemben. Megannyi apró érzés próbálta hatalmába keríteni szívem, de igazán egy sem tudott diadalmaskodni, csak egyre taposták, s cincálták a bensőmet. Csendben figyeltem alvó arcod. Puha ajkaid, melyek nemrég még engem csókoltak, meg-megrebbenő pilláid melyek most puhán óvták két ében szemed… amik bárcsak engem, csakis engem figyelnének, míg lélegzetemmel e világba kapaszkodom. Tudtam, hogy sosem fogsz engem úgy szeretni, mint én téged… mégis itt voltam melletted ebben a pillanatban is. Éreztem, hogy keserű könnyek készülnek fakadni szilánkos szívemből, így halkan felöltöztem, kiléptem a bejárati ajtódon, s hazafelé vettem az irányt… közben pedig az éghez imádkoztam, mint már annyiszor, hogy vessen véget hiábavaló szerelmemnek, s egy nap adjon végre békés álmokat."

Nagyon köszönöm a Lendületes lányoknak, hogy a szabadidejükből áldozva írtak rólam~ :) Nagyon boldoggá tettek vele! :)

http://lendulet5.webnode.hu/news/az-iropalanta/

Már facebook-on is~ :3

https://www.facebook.com/SaskiaVilaga

Ma ez a kép ihletett meg. :)

"S egy nap majd újra útra kelek, lepke szárnyon, könnyedén, tudom jól, de addig is felidézem még utoljára, mi szívemet kalitkába zárta, hogy végre megtaláljam magamban a kulcsot, s végül  reménnyel telve nyithassam fel szemeim ismét e világra."

Csak egy álom...

" És újból azt reméltem, hogy ha kinyújtom kezeim feléd, végre elérhetlek téged. De a felismerés újult erővel hatalmasodott el rajtam, mint minden hajnalban. Az óra most is kettőt mutatott. A szívem őrült iramban pumpálta a vért remegő végtagjaimba. Kirázta a hideg, verejtékben úszó testemet, de hiába bújtam volna vissza a takaróm alá, ott sem melegített volna fel semmi… senki… Ő… Két kezem erőtlenül hanyatlott le magam mellé, szemeim egy láthatatlan pontot fürkésztek a sötét plafonon. Egyedül voltam… igen… egyedül. Nem tudom meddig néztem rezzenéstelen arccal az éjszakába… vagy a hajnalba… még sötét volt. Mintha megragadtam voltam ebben az állapotban. Végül halk madárhang hívogatott vissza a valóságba, ismétlődő melódia próbált újra életre hívni. Egyszerre éreztem dühöt, féltékenységet, ürességet, tehetetlenséget és még megannyi apró érzést, amik kisiklottak kezeim közül akárhányszor megragadtam volna őket. Megéri tovább élni így, vagy várjam meg itt, csendben, míg az élet homokórája lepereg? Mikor volt erőm ahhoz, hogy újra és újra megfordítsam azt a homokórát, mikor volt utoljára erőm ahhoz, hogy újrakezdjek mindent? Talán sosem volt… "

Pár régebbi szösszenet

Találtam pár szösszenetet amiket még régebben írtam, most egy bejegyzésen belül megosztok itt párat.

"Az a tóparti este örökre megmarad emlékezetemben. A hűvös szellő mely mégis lágyan simított végig bőrünkön. A nád susogása, és a tücskök ciripelése. A távolban feltűnő meleg fények. A Te boldog arcod, ahogy lényegtelen dolgokról fecsegtél, én pedig csak mosollyal arcomon feledkeztem bele látványodba. S mikor feltűnt, hogy csak hallgatok, megkérdezted mi jár a fejemben. Én pedig csak annyit válaszoltam, semmi. Hogyan is tudnám elmondani neked, hogy sosem tudnék beleunni mosolyodba, hogy Te jelented nekem az életet, s magát a világot? Így hát csendesen hallgattalak tovább Téged, s ezeket az érzéseket mélyen magamba temettem. Hiszen ha elmondanám, azzal lehet, örökre elvenném a mosolyodat, mely a napot jelenti jeges magányomban."

"Vajon a lelkünk és érzéseink pótolhatóak, vagy újra képesek magukat egésszé tenni? Ha minden hozzánk közel kerülő emberrel megosztjuk a lelkünk egy részét, s mikor csalódunk bennük és hátrálunk egy lépést, ezzel annak egy darabkáját hagyva náluk, legvégül egyre kevésbé érinti már szívünket a folyamatos fájdalom. Vajon legvégül, mikor már az utolsó darabot is elveszik tőlünk, megszűnünk érző lelkek lenni?"

"A hópelyhek táncot jártak az éjszakában. Az utcai lámpák fénye, úgy tört meg rajtuk, mint ezer apró prizma. A kis kristályok, most tömegben repültek az ismeretlen felé. Ez az ismerős jelenet… megnyugtató, mégis félelmetes… Magatehetetlenül sodródnak az árral. Minden lehullott helyére, egy újabb kerül. Végtelen körforgás ez. Egyszer az ég felé repülnek, majd a mélybe hullnak. Ahogy a szél egyre erősödik, csak többen lesznek. De egyszer a szél is lecsendesedik majd, s ők a feledésbe merülnek. Táncolnak dacolva az elmúlással. A hópelyhek boldog, utolsó tánca."

Rain

Mostantól írok pár szót is majd, hogy éppen mi ihletet írásra. :D Szóval~ tegnap este ráakadtam egy nagyon szép számra, ahogy hallgattam Brian Crain darabjait. Szeretem a komoly zenét is, szóval nem oly meglepő, hogy intsrumentál számokat is hallgatok, őt pedig különösen szeretem. A lényeg, hogy ráakadtam a Rain-re és jó pár érzést keltett bennem, amiket először nem is igazán tudtam összerakni, nem hogy megfogalmazni. Végül tegnap este és ma reggel sikerült megírnom ezt a verset, ami igaz nem tudja átadni azt a rengeteg dolgot amit érzek e zene kapcsán, de egy részük talán eljut az olvasóig is és elnyeri tetszését. Egyébként kíváncsi vagyok másokból milyen érzéseket vált ki ez a szám, vagy kinek mi jut róla eszébe. :)

A szám linkje: http://www.youtube.com/watch?v=XWh5YR8sVrI

És a vers...

Tünékeny szivárvány szemedben,
eső csillog arcodon,
egy könnycsepp int búcsút csendesen,
s remeg meg pilláidon.

Kéklő égre borúsan tekintesz fel,
s már nem hiszel a csodákban,
kezed mi egykor a világot ölelte,
gúzsba kötötte a bánat.

Már nem keresed a csillagokat
a napsugaras nyárban,
már nem rohansz annyira
önfeledten a világba.

Már nem állsz meg egy pillanatra,
hogy körülnézz egy percre,
már nem mosolyogsz rá arra,
ki csak feltűnik előtted.

Apró kimondatlan szavak,
egykor nagy, s mára megtört álmok,
hontalan érzések kavarognak,
s élősködnek egymáson.

De ne hidd, hogy nem jön el a napfény újra,
mikor ismét érezhet rab szíved,
a szabadság szegett szárnyú galambja,
egy nap újra szárnyal majd az égen.

Addig is az álmok álma ringasson téged,
pillanatnyi révület öleljen át,
s ha egyszer újra érzed belül fényed,
őszintén mosolyogj megint rám.

Kérdés~

Azon gondolkodtam, mi lenne ha nem csak verseket és írásokat posztolnék, hanem mondjuk egy-egy vers/írás háttértörténetét is, hogy mi hatására keletkeztek meg ilyesmik. Így talán nem tűnnék olyan távolinak és jobban megismerhetne mindenki.. Valaki kíváncsi lenne ezekre, vagy inkább maradjon olyan a blogom mint eddig?

Csak egy utolsó pillanat mielőtt eltűnsz,
csak egy utolsó pillanat mielőtt köddé vál minden,
ne hajtsd még álomra fejed,
lepke szárnyon ne tűnj még el.

Egy röpke percig maradj még velem,
egy röpke percig érezd még a reményt,
ne engedd el még két kezem,
adj az életnek egy utolsó esélyt.

Álmomban újra láthatlak téged,
álmomban újra láthatom mosolyod,
újra érzem kezemben kezed,
mellkasomba szúr a fájdalom.

Hideg köszönt e már rideg tájra,
szellő fújja a harmatot,
reményt kelt a nap sugara,
de a tavaszra még várhatunk.

Így hát várok, míg felkel a nap,
s a szívemben újra virág nyílik,
a holnapot emlékek tartják fogva,
míg a köd elenyészik.