Rain

Mostantól írok pár szót is majd, hogy éppen mi ihletet írásra. :D Szóval~ tegnap este ráakadtam egy nagyon szép számra, ahogy hallgattam Brian Crain darabjait. Szeretem a komoly zenét is, szóval nem oly meglepő, hogy intsrumentál számokat is hallgatok, őt pedig különösen szeretem. A lényeg, hogy ráakadtam a Rain-re és jó pár érzést keltett bennem, amiket először nem is igazán tudtam összerakni, nem hogy megfogalmazni. Végül tegnap este és ma reggel sikerült megírnom ezt a verset, ami igaz nem tudja átadni azt a rengeteg dolgot amit érzek e zene kapcsán, de egy részük talán eljut az olvasóig is és elnyeri tetszését. Egyébként kíváncsi vagyok másokból milyen érzéseket vált ki ez a szám, vagy kinek mi jut róla eszébe. :)

A szám linkje: http://www.youtube.com/watch?v=XWh5YR8sVrI

És a vers...

Tünékeny szivárvány szemedben,
eső csillog arcodon,
egy könnycsepp int búcsút csendesen,
s remeg meg pilláidon.

Kéklő égre borúsan tekintesz fel,
s már nem hiszel a csodákban,
kezed mi egykor a világot ölelte,
gúzsba kötötte a bánat.

Már nem keresed a csillagokat
a napsugaras nyárban,
már nem rohansz annyira
önfeledten a világba.

Már nem állsz meg egy pillanatra,
hogy körülnézz egy percre,
már nem mosolyogsz rá arra,
ki csak feltűnik előtted.

Apró kimondatlan szavak,
egykor nagy, s mára megtört álmok,
hontalan érzések kavarognak,
s élősködnek egymáson.

De ne hidd, hogy nem jön el a napfény újra,
mikor ismét érezhet rab szíved,
a szabadság szegett szárnyú galambja,
egy nap újra szárnyal majd az égen.

Addig is az álmok álma ringasson téged,
pillanatnyi révület öleljen át,
s ha egyszer újra érzed belül fényed,
őszintén mosolyogj megint rám.