Tegnap olvastam egy történetet, ami érdekes módon eléggé megragadt bennem, vagyis azok az érzelmek amelyek áthatották az egészet. Így hát muszáj voltam kiírni magamból~
"Ahogy ott feküdtem melletted, sok minden kavargott a
fejemben. Megannyi apró érzés próbálta hatalmába keríteni szívem, de igazán egy
sem tudott diadalmaskodni, csak egyre taposták, s cincálták a bensőmet.
Csendben figyeltem alvó arcod. Puha ajkaid, melyek nemrég még engem csókoltak,
meg-megrebbenő pilláid melyek most puhán óvták két ében szemed… amik bárcsak
engem, csakis engem figyelnének, míg lélegzetemmel e világba kapaszkodom.
Tudtam, hogy sosem fogsz engem úgy szeretni, mint én téged… mégis itt voltam
melletted ebben a pillanatban is. Éreztem, hogy keserű könnyek készülnek
fakadni szilánkos szívemből, így halkan felöltöztem, kiléptem a bejárati ajtódon,
s hazafelé vettem az irányt… közben pedig az éghez imádkoztam, mint már
annyiszor, hogy vessen véget hiábavaló szerelmemnek, s egy nap adjon végre
békés álmokat."
Ez valami gyönyörű, én is ott éreztem magam az ágyban. :)
VálaszTörlésKöszönöm! Örülök, ha tetszett~
VálaszTörlés