"Mi is a boldogság... honnan fakad? Mások kimondott szavaiban él, vagy egy tárgyban, egy harmatcseppen megcsillanó napsugárban, vagy egy szép hosszú hajban talán? Mindenkiben ott él legbelül, csak felszínre kell hívni, vagy idővel növi ki magát az emberben? Egy nagy közös boldogság létezik, melyen mind osztozunk, vagy mindenkinek ugyanannyi jár belőle? A legvalószínűbb, hogy mindenben és mindenhol megtalálható, csak jó szem kell hozzá."

"Mindig van egy utolsó csepp, miután örökre megváltozik minden. Állandóan feszegetjük ezt a határt, remélve, hogy sosem jön el, s mikor mégis, elkezdjük hirtelen értékelni a dolgokat életünkben, s úgy tenni mintha nem kétségbeesetten csak a hátralévő időnkbe kapaszkodnánk. Pedig ha mindenki tudná, hogy folyamatosan a saját magunk által választott végzet felé rohanunk, melynek végén mindenki egy azon sorson osztozik, nem lenne szükség arra a sorsfordító apró cseppre, hogy megváltozzanak a dolgok körülöttünk. Ha nem vakon rohannánk, tagadva mindent, az élet is szépnek tűnhetne néha."

"Ami kétségbe ejti, majd megfojtja az embert, az önön valója. A mindennél erősebb vágy, hogy kielégítsük éhező, mohó szívünket. Először csak gondolatokra vágyunk, majd kimondott szavakra… egyre többre, tettekre… egyre mélyebb jelentéssel; mindig mohón vágyva azt, miről úgy gondoljuk, hogy alanyi jogon jár nekünk. Ez az örök, kielégíthetetlen vágy az, mi azt érezteti velünk, hogy nem teljes életünk. És ha mindig csak arra törekszünk, nem megállva, másra sem gondolva, hogy mások által töltsük be ezt az űrt, sosem lesz az életünk teljes."