"Néha megijedek a saját magamban található ürességtől. Attól a ragacsos érzéstől, ami egyre inkább magához vonz, a bűvkörébe ránt, és fájdalmas dolgokat suttog a fülembe bárhol is járjak. Ez a gusztustalan érzés, amitől belül lassan megfagy az ember, de nem tud mit tenni ellene. Mikor fuldokol a levegőn is, de nem veszi észre senki. Hiába próbálom kiirtani szívemből, teljesen sosem tűnik már el. Vajon mikor fészkelte belém magát?"

"Néha nem tudunk semmit sem tenni, csak csendben ülni, és nézni, ahogy darabokra esik eddigi világunk a szívünkkel együtt, s érezni, ahogy kifolyik kezeink közül a megszokott melegség."