2013. október 18., péntek

Azoknak akikre egyszer eltékozoltam a szeretetemet... Apró hazugságok ujjaim közül...

Nem érdekel ha szeretsz, nem érdekel ha utálsz
nem érdekel ha lelkedben feléledne valami újra már
nem érdekel, hogy élsz, nem érdekel, hogy lélegzel
nem érdekel a vér, mi összekötött minket régen egyszer
nem érdekel mi egykor volt, hazugság volt talán minden
nem érdekelne ha visszatekintenél arra a sok évre
nem érdekelt téged hogy szeretlek, nem érdekelt magadon kívül más
hát nem érdekel hol vagy, s mi vár a  jövőben rád.

Nem érdekel többé, hogy te voltál az egyetlen
nem érdekel ha más mellett nevetsz újra önfeledten
nem érdekel már, hogy azt mondtad nem fog változni semmi sem
nem érdekel ha nosztalgiázol az elmúlt éveken
nem érdekel ha azt mondod tévedés volt az egész
nem érdekel ha azt mondod, hogy amit adok kevés
nem érdekelt téged, hogy ott voltam, nem érdekelt, hogy bíztam
hát nem érdekelne mit szeretnél ha felbukkannál újra.

Nem érdekel mit tettél, nem érdekel már
nem érdekel ha azt mondod minden az én hibám
nem érdekelnek az árnyak akik a múltam részei voltak
nem érdekelsz te sem, közülük legrosszabb
nem érdekel már, hogy szerettelek, nem érdekel, hogy naiv voltam
nem érdekelnek az álmok, melyek akkor porba hulltak
nem érdekel már, ha halsz, nem érdekel ha élsz
nem érdekelt téged sem semmi, miért fájna még?


Nem érdekel, hogy hazudtál, nem érdekelnek az üres szavak
nem érdekel, hogy mosolyod egyszer sem volt valódi, s igaz
nem érdekel, hogy megaláztál, nem érdekel hogy fájt
nem érdekel, hogy szívemet a szemétbe dobtad pár nap után
nem érdekel, hogy bántál velem, nem érdekel mit akartál
nem érdekelt téged mi lesz velem, nem érdekelt hogy talán fájt
nem érdekelnek a napok mikor tehetetlenül sírtam
nem érdekel semmi, hisz amit elvettetek már nem adhatjátok vissza.

2013. október 16., szerda

Talán egyszer...

 Csípős őszi levegő hasít olykor tudatomba, vájkál régmúlt emlékek között. Földszagú karmaival ás elő egykori szerelmeket, egykor nagy álmokat, majd anélkül válik semmivé a ködben, hogy visszatemetné azokat. Én pedig csak újabb reszketeg sóhajjal ajkamon, szívemben furcsa érzéssel rejtem el őket megint lelkem egy távolabbi zugába, hátha a következő alkalommal nem talál majd rá. S csillogó szemekkel lépkedek tovább a narancsszínű leveleken, a járda apró csillagain, remélve, hogy egyszer nem csak a közeledő telet érzem majd bőrömön, hanem kezed melegét kezemben.
 Nézzük a felhők tükörképét az apró pocsolyákban, szaladjunk mosollyal arcunkon a vihar elől, mintha nem lenne holnap. Legalább egyszer éljünk a pillanatnak, s csak egymást halljuk a kopogó esőn át.
 Bárcsak ne a monitor vakító fénye égetné szemem, mikor veled beszélnék… bárcsak átlátnál olykor az üres karaktereken. Átölelnél, mikor fázom, csókot lehelnél homlokomra mikor nem látok épp kiutat. Mit nem adnék azért, ha itt lennél velem. Ha kisimítanál egy-egy tincset arcomból újra és újra. Ha mikor felkelnék, Te lennél az első dolog, amit megpillantanék egy hideg reggelen. Ehelyett a telefon által torzított hangodat hallgatom csendben, elképzelem, hogy itt vagy most is mellettem, hogy fülembe suttogod azt a megannyi édes szót. Eljön valaha is az a pillanat, mikor, ha látni szeretnélek, csak magam mellé kell pillantsak?

2013. október 13., vasárnap

 Átadtam magam a fagynak. Átvette a hatalmat felettem. De nem féltem tőle, már ismerős társként üdvözöltem. Hirtelen felindulásból kitártam ablakomat. Meleg csapta meg színtelen arcomat, s virágillat marta végig tüdőmet. Örülnöm kellett volna ennek a váratlan fordulatnak, mellkasom mégis összeszorult. Megijedtem. Megijedtem, hogy lehetne másképp is.
 Gyerekek nevetgéltek az utcán, mindenki kiterjesztette még szárnyait utoljára a hosszú tél előtt. Csak álltam, és néztem. Számtalan meggyalázott falevél teste őrlődött porrá az emberek talpai alatt. Boldogan tapostak végig rajtuk, s ők reccsenve váltak semmivé az aszfalt réseiben. Szürreális volt az egész.
 Éreztem, hogy a meleg lassan próbált átkúszni bőrömön. Gyorsan becsuktam az ablakot. Nem akartam, hogy megolvassza gondosan felépített világomat. Fájna. Fájna ha most felolvadnék. Így hát továbbra is még megvédem jégpalotámat. Talán egyszer eljön az idő, mikor kilépek rajta.