Miért nem látod, s miért nem látsz? Jeges szél fúj át a
dobbanások között. Némán szállingózik az idei tél, s kisöpri mit felhalmozott
az idő. Halványodó hangod felé már félve nyúlok, hisz csak levegőt markol
kezem. Mindenhol süket füleket találok, s kihűlt, egyszer érző szíveket. Meggyötört
álmokat kerget közénk árnyként a múlt. A kétségbeesés sikolyát már megszokta
fülünk. Lemondó sóhajjal adjuk át magunk a közelgő télnek, s ha többet nem
is találkozunk, vigasztal a tudat, hogy egyszer valahol éltünk.