2014. október 8., szerda

Miért nem látod, s miért nem látsz? Jeges szél fúj át a dobbanások között. Némán szállingózik az idei tél, s kisöpri mit felhalmozott az idő. Halványodó hangod felé már félve nyúlok, hisz csak levegőt markol kezem. Mindenhol süket füleket találok, s kihűlt, egyszer érző szíveket. Meggyötört álmokat kerget közénk árnyként a múlt. A kétségbeesés sikolyát már megszokta fülünk. Lemondó sóhajjal adjuk át magunk a közelgő télnek, s ha többet nem is találkozunk, vigasztal a tudat, hogy egyszer valahol éltünk.