Ólomként zuhant át az érzés rajtam, mégis szilánkokat hagyott maga után. Nem láthatlak... nem akarlak látni többé. Nem hallhatlak… nem akarlak hallani többé. Mit számít? A nevetésed... a mosolyod… csak mérgezik tudatom. De mégis a tátongó űr ellenére még lélegzem. Fogy az idő, s rohannak az álmok. Fuldokló halként vergődnek elmémben a gondolatok, de a víz csak megfojtana. Összetört már a valóság, ami körülvett, a jövő mozaikfalaihoz pedig még hiányzik a habarcs.

Mi az igazi célom? Olyan régóta hajszolok egy álomnak hitt dolgot, hogy a valódi céljaimról elfeledkeztem. Mi a célom? Hogy kiadjak egy könyvet? Hogy ismerjék a nevem? Hogy ezt mind úgy tegyem, hogy közben bátorítsanak? A valódi célom… A valódi célom, hogy könnyeket csaljak az emberek szemébe, s mosolyt arcukra. Egy olyan pillanat elérése, amelyben mindenki önmaga lehet, amelyben megnyílnak az emberi szívek, s felszínre kerül a lélek.