"Mikor jön el az utolsó törés egy kapcsolatban, miután már porrá válik minden? Megérezzük legbelül, vagy mindig csak reménykedünk, hogy ez még nem az volt? És ha mégis eljön, hová tűnik hirtelen az a rengeteg csodás pillanat, amit együtt töltöttünk? Talán egy messzi álomba, amit már sosem álmodhatunk együtt… vagy egy kétségek és bánat által elzárt dobozba? De ha elvannak zárva, miért törik össze mindig a szívem, mikor egymagam vagyok és csak a csend vesz körül?"

On the other side of the deep blue sky

On the other side of the deep blue sky 

little feelings condemned to die

where the stars are falling down

this unsettling world is only mine

Whirling silence surrounds me

forgotten dreams want to live

just keep smiling just take a breath

fly away on butterfly wings

Don’t be a fool of the aching past

to the real world, say good bye

neverending miracle wait for you now

on the other side of the deep blue sky

"Mi is a boldogság... honnan fakad? Mások kimondott szavaiban él, vagy egy tárgyban, egy harmatcseppen megcsillanó napsugárban, vagy egy szép hosszú hajban talán? Mindenkiben ott él legbelül, csak felszínre kell hívni, vagy idővel növi ki magát az emberben? Egy nagy közös boldogság létezik, melyen mind osztozunk, vagy mindenkinek ugyanannyi jár belőle? A legvalószínűbb, hogy mindenben és mindenhol megtalálható, csak jó szem kell hozzá."

"Mindig van egy utolsó csepp, miután örökre megváltozik minden. Állandóan feszegetjük ezt a határt, remélve, hogy sosem jön el, s mikor mégis, elkezdjük hirtelen értékelni a dolgokat életünkben, s úgy tenni mintha nem kétségbeesetten csak a hátralévő időnkbe kapaszkodnánk. Pedig ha mindenki tudná, hogy folyamatosan a saját magunk által választott végzet felé rohanunk, melynek végén mindenki egy azon sorson osztozik, nem lenne szükség arra a sorsfordító apró cseppre, hogy megváltozzanak a dolgok körülöttünk. Ha nem vakon rohannánk, tagadva mindent, az élet is szépnek tűnhetne néha."

"Ami kétségbe ejti, majd megfojtja az embert, az önön valója. A mindennél erősebb vágy, hogy kielégítsük éhező, mohó szívünket. Először csak gondolatokra vágyunk, majd kimondott szavakra… egyre többre, tettekre… egyre mélyebb jelentéssel; mindig mohón vágyva azt, miről úgy gondoljuk, hogy alanyi jogon jár nekünk. Ez az örök, kielégíthetetlen vágy az, mi azt érezteti velünk, hogy nem teljes életünk. És ha mindig csak arra törekszünk, nem megállva, másra sem gondolva, hogy mások által töltsük be ezt az űrt, sosem lesz az életünk teljes."

"Az emberek ellentmondásos lények. Vágynak arra, hogy szeressék őket, miközben ellöknek mindenkit maguktól. Más embereknek kívánnak inkább boldogságot, ahelyett, hogy maguknak tennék. Szeretnék, ha meghallanák hangjukat, annak ellenére, hogy nem akarnak beszélni senkivel. Egyre jobban kétségbeesnek az önmaguk által épített világban, s csupán kevesen jönnek rá arra, hogy csak saját maguktól várhatják a megváltást."

van ami sosem változik..

Önző mézajkak vájnak a húsba,
kihunyt tekintetek keresnek utat,
csonka szárnyú angyalok
véres körmeikkel rántanak vissza.

Álmatlan, torz világ,
görbe tükröt vet rád,
megfáradt kacaj visszhangzik a szélben,
amiben hittél, homályossá vált.

Szótlan kaméliák hullajtják szirmaik,
katatón érzések garmada örvénylik,
a tejüvegen át szemlélt valóság,
jótékonynak hitt hazugságba burkolózik.