Csak egy álom...

" És újból azt reméltem, hogy ha kinyújtom kezeim feléd, végre elérhetlek téged. De a felismerés újult erővel hatalmasodott el rajtam, mint minden hajnalban. Az óra most is kettőt mutatott. A szívem őrült iramban pumpálta a vért remegő végtagjaimba. Kirázta a hideg, verejtékben úszó testemet, de hiába bújtam volna vissza a takaróm alá, ott sem melegített volna fel semmi… senki… Ő… Két kezem erőtlenül hanyatlott le magam mellé, szemeim egy láthatatlan pontot fürkésztek a sötét plafonon. Egyedül voltam… igen… egyedül. Nem tudom meddig néztem rezzenéstelen arccal az éjszakába… vagy a hajnalba… még sötét volt. Mintha megragadtam voltam ebben az állapotban. Végül halk madárhang hívogatott vissza a valóságba, ismétlődő melódia próbált újra életre hívni. Egyszerre éreztem dühöt, féltékenységet, ürességet, tehetetlenséget és még megannyi apró érzést, amik kisiklottak kezeim közül akárhányszor megragadtam volna őket. Megéri tovább élni így, vagy várjam meg itt, csendben, míg az élet homokórája lepereg? Mikor volt erőm ahhoz, hogy újra és újra megfordítsam azt a homokórát, mikor volt utoljára erőm ahhoz, hogy újrakezdjek mindent? Talán sosem volt… "