"Ahogy éreztem az egyre erősödő szelet, s hallottam a mennydörgés távoli zaját, izgatottságot, mégis nyugalmat éreztem. Otthonra találtam ebben a szokatlan érzésben, hisz jól kifejezte a lelkemben kavargó érzéseket… a közelgő vihar.  A szél mely a testembe kap, mely ezer gondot fújna el magával, ha engedném. Kitárt karokkal élveztem e jelenséget... reménykedve. Epekedve  egy hatalmas viharra, mely jobban tombolna, mint a bennem lévő, s ezzel kioltaná végre azt. Az első esőcseppek az arcomon… s a több ezer mi követte azt. Millió apró hideg könnycsepp, mely keveredik sajátoméval, s elmossa azokat, de szívem remegését nem tudják, bár úgy vágyom rá. Lábaim felmondják a szolgálatot, mintha csak az eső kényszerített volna térdre… hagyom neki. A mellkasomat markolva, próbálom tartani magam, majd ajkam megremeg s egy kiáltás hagyja el kiszáradt torkomat. Fejem az égnek szegezem, érzem ahogy a hűvös cseppek ajkaimhoz érnek. Pár pillanat múlva újra csendben ülök, s óvatosan nyitom ki szemem erre a világra, melyből ezernyi esőcsepp, akár csak a gyöngyök néznek vissza rám, s lágyan ölelnek körbe. Nem állok nekik ellen, s némán térdelek tovább, várva valamire, mit én sem tudok mi lehet. Megtörve, s mégis reménnyel szívemben."